Állatkert

Ma ismét elég hideg volt kint, így úgy döntöttünk, ideje kimozdulni... Viszont sütött a nap, és emiatt bentről mindig úgy érezzük, hogy lehet kint vagy 15 fok. A washingtoni Állatkertről mindenki szuperlatívuszokban beszélt eddig, ezért úgy döntöttünk, hogy mi is megnézzük. Lenke a könyvekből egyre több állatot felismer, had' lássa hogy tudnak ezek mozogni is.

Reggel 9 fele elindultunk, a metró innen 15 perc séta, majd ha pont jön egy (hétvégenként 15 percenként jár) akkor még 20 perc és már ott is vagyunk az Állatkertnél.
A metrózást már kezdi unni, állandóan ki akar szállni a babakocsiból, főleg akkor amikor meglát egy mozgólépcsőt, mert egyszer mozgólépcsőztem vele és azzal nem tudott betelni. Az volt a baj, hogy mindig ott akart visszamenni ahol lejöttünk.

Az Állatkerten még télen is látszik, hogy nagyon igényes, szépen van növényesítve, mindenhol interaktív eszközök, képek, leírások, bambuszrengeteg... A bökkenő csak az volt, hogy sehol nem láttunk egy állatot sem, csak keringtünk le-föl. Ha valahol kicsit büdösebb volt, annak nagyon örültünk mert ugye akkor állat is van a közelben.... Végre beértünk egy fedett helyre, a pandákhoz.
Képek nézegetéséhez Halász Judit pandadalát javasoljuk.

Pandamama egy nagy műanyag karikával szemez

Pandamama majdnem akkora zsonglőr, mint a Lenke

Szerintem még mosolygott is

De mi van akkor ha szegény gyerek nem lát semmit?!

No problem, 2-3 ember csak azon fáradozik egy szobában hogy a kamerákon minden szögből jól lásd az elbújt macikat

És szóltak hogy a pandagyerek lejött kint a fáról- mindenki kirohant az épületből

Megnéztük mi a mai tízórai

Utána átsétáltunk az elefántokhoz. Azok szerintem nem is olyan izgalmas, meg szép állatok, de azért őket is szeretjük.

Az ormányt lerakta pihenni

Nem tudom látszik-e, de Zoli akkora, mint egy ma született elefánt... :)

Lenke meg mint egy ma született bárány

Elefántok helyett a fiúkkal haverkodik

Nyilván ahogy egyre jobb idő lesz, egyre több állatot lehet majd látni, ez szerintem egy rendszeres programunk lesz Lenkével. Azt el is felejtettük mondani hogy az Állatkert ingyenes, nem kell belépő, még át sem vizsgáltak... Ingyenes egyébként minden washingtoni múzeum is, csak a táskád kell megmutatnod illetve a jelzőkapun átsuhannod.

A pandák nagyon értékes állatok, Kínán kívül a különböző állatkertekben csak 20 példány él, de azok is a kínai állam tulajdonai, még akkor is ha véletlenül külföldön születtek. Egy pandáért évi 1 millió dollárt fizet a bérlő állam, de Kína nem ad ám mindenkinek csak úgy, azt ki kell érdemelni.

Ha még mindig nem unod a pandákat, nézd meg a kedvenc tüsszentős videónkat a bébipandáról.
Vagy egy  csúszdásat az is nagyon cukker.

Következő posztunk "Lakás" vagy "Zoli munka" témakörben várható!

Első bejelentkezés

Annyian kértétek hogy legyen blogunk, hogy muszáj volt valamit kitalálnunk, aztán majd csak belejövünk.... Egyikünk sem az a blogolós fajta, ezért nagy kihívás ez. Ha már egy komment se lesz a bejegyzéseinknél, majd abbahagyjuk...

Szóval január 7-én megérkeztünk Washingtonba.

Egy két szobás lakást bérlünk Rockville kertvárosi részén, a Halpine View-ban. Zoli munkahelye innen 10 percre van (Nemzeti Egészségügyi Intézet Alkoholizmussal foglalkozó részlege) és az volt a legfontosabb a lakásválasztásnál, hogy ne menjen el naponta 4 óra utazással, mint otthon.

Azt kell hogy mondjam, hogy jelenleg nagyon élvezzük a kint létet, és persze hiányzik a család, a barátok, meg az otthonos kis saját házunk, de nem fogunk sikítva hazamenekülni pár hónapon belül. 

Az első kisebb drámát is túléltük, Lenke első nap (Zoli bement

Ez egy másik ajtó

dolgozni, telefonom is elvitte) egy kukucsolós játék keretein belül bezárta magát a saját szobájába, kívülről ilyenkor nem lehet kinyitni az ajtót, hiába magyaráztam neki hogy a zárban azt a kis pöcköt merrefele fordítsa... Átrohantam az  office-ba, ahol kiderült, hogy egy kis szögszerű valami lesz az én célszerszámom, és kinyitottuk az ajtót. Lenke a szobában elmélyülten játszott nem nagyon értette, hogy miért borulok hirtelen a nyakába. 

Próbálunk egyébként sokat kimozdulni, minden nap elsétálunk egy közeli játszótérig, vagy csak ide ki az udvarra, vagy a boltba - na ez az állandó program már 2 hónapja, kicsit kezdem unni, de mindig kell valamit venni. Viszont a legközelebbi normális bolt 25 perc séta, ez babakocsival, ill. hazafelé egy tömött babakocsival már akár egy edzéssel is felér.

Sokan kérdeztétek, hogy nem temetett-e be bennünket a hórengeteg, szerencsére Boston északabbra van tőlünk jóval, minket a "történelmi hóvihar" nem ért el. Viszont pár napja leesett 30 cm hó egy fél nap alatt, na annak marhára nem örültünk már, azóta is a hótorlaszokat nézzük. Illetve én kerülgetem is, mivel itt nem nagyon dívik gyalog járni sehova, ezért a járdákat nagyon nem takarítják, ellenben az összes havat feltolják rá a parkolóból...

Na hirtelen ennyire jutott időm, Lenke ébredezik a délutáni alvásból, és mindjárt követelni fogja a joghurtját. Úgy tervezzük, hogy majd mindenféléről írunk kisebb szösszeneteket, de ha valami különösen érdekel Titeket azt írjátok!

Az első nap szánkót is kaptunk, ki is használjuk

Lenke zsonglőrködik

Kinéztünk magunknak egy házat arra az esetre, ha sokáig maradnánk

Autó még nincs - de a gyereknek van egy frankó fotele