Sári

November 8-án megszületett második kislányunk, Sári, illetve egészen pontosan Sara Kate Varga.

Persze a szülésről is írok pár szösszenetet,  remélem nem leszek túl vulgáris... :)

Már hetente jártam dokihoz így a vége felé, és a 38. hétre egyszer csak kiderült, hogy már 4 cm-re ki vagyok tágulva (10 cm a maximum), mondjuk még semmi bajom nem volt a jósló fájásokon kívül. A dokim ennek annyira megörült, hogy felajánlotta, a következő hét kedden megindítja a szülést, ha mi is így akarjuk. Végül megbeszéltük Zolival és belementünk a dologba, méghozzá azért mert így le tudtuk előre szervezni a Lenkét, hogy ki vigyáz rá, meg akkor annál a dokinál tudtam szülni akit ismerek, mert ő csak keddenként volt a kórházban. És senki ne higgye el Zolinak, hogy az amerikai elnökválasztás miatt választottuk ezt a napot szülésre, mert bár jól hangzik de hülyeség. Persze mikor kiderült hogy csak felfestettem az ördögöt a falra és Trump lett az elnök, másnap Zoli beviharzott a kórházba hogy azonnal töltsük ki a születési anyakönyvi kivonathoz szükséges papírokat, nehogy baj legyen itt az állampolgársággal...

Szóval reggel 6-kor kellett hívni a kórházat, hogy van-e szabad ágy, és indulhatunk-e. Szerencsére rögtön bemehettünk, így az idegőrlő várakozást kihagytuk.
Kaptunk egy nagyon kedves nővért, aki bár töredelmesen bevallotta, hogy újonc, és még csak 3 hónapja dolgozik nővérként, olyan profin csinált mindent hogy csak na. A tanári pályát hagyta el hogy nővér legyen, megtetszett neki a szülésznő szakma mialatt szült két gyereket... Ja és persze az apósa magyar. Kint az amerikaiak 50%-ának van magyar rokona, az az érzésem.

Zoli szerint a szülés unalmas

Szóval adagolták az oxitocint, közben eszegettem a jégkrémemet, így annyira nem viselt meg, viszont dél körül burkot repesztett a dokim, onnantól felgyorsultak az események és rögtön brutális 2 perces fájásaim lettek. Gyorsan kértem is az epidurális érzéstelenítést, gondoltam most kipróbálom, ha már Lenkénél kimaradt. Na de én azt nem tudtam, hogy körülbelül 20 perc mire elkezd hatni... Pont addigra, mikorra már kint volt Sári, 12.30-kor megérkezett. Minden tökéletes volt, rám rakták, örömkönnyek, satöbbi... csak aztán megláttam a doktornőt és elég gondterhelt fejet vágott. Kiderült hogy nem állt el a vérzésem, valószínűleg a rohamos szülésem miatt. Végül a harmadik gyógyszer és 40 perc masszázs (öklével a hasamba támaszkodott - erre már jó volt az epidurál...) elteltével hirtelen megszűnt, de azért elég ijesztő pár perc volt. Szakmailag persze nagyon jól helytálltak, folyamatosan mindent kommunikáltak felénk, és végig maximálisan biztonságban éreztük magunkat.

Még jó hogy volt wifi

Kisbéka

Utána átmentünk a kis egyszobás lakosztályomba, ahonnan ki sem dugtam a lábam két napig, mert nem volt miért... Még Zolinak is volt benn egy kihúzható kanapé ha bent akart volna aludni. A napi három étkezést egy menüsorból választhattam ki, a "konyhás néni" a tablet-jén bejelölte hogy mit kérek. A szokásos hiper kedvesség mindenkitől, de ezt már megszoktuk. Volt egy nővér, aki miközben mérte a lázamat, megkérdezte hogy kérek-e egy szendvicset. Meg se tudtam szólalni csak kikerekedett a szemem és elkezdtem bólogatni... Hozott humuszt pitával és zöldségekkel, majd még az este folyamán egyszer csak se szó, se beszéd lerakott két gyümölcsszeletet az asztalomra. Ez már a második kórházi éjszakám volt, és összesen a szülés óta 3-4 órát sikerült aludnom, ezért éjjel 2-kor kicsit kikészültem és kértem ugyanezt a nővért, hogy vigye el tőlem egy kis időre Sárit, had aludjak legalább csak egy órát. Visszahozta két óra múlva, csodás volt, mintha kicseréltek volna. Alaposan megköszöntem neki, mondtam hogy életmentő volt ez a kis alvás. Erre ő megjegyzi, hogy szívesen és ő meg megkérne, hogyha hívnak majd telefonon és kérdezgetnek az itteni ellátásról, említsem meg a nevét mert az nagyon sokat jelentene neki. Így egy kicsit más színben tűnt fel a szendvics és az édesség amit hozott, de hát okos nő volt, látta hogy ezt a kis bevándorló haspókot könnyű lesz lekenyerezni... Ezeket a rágcsálni valókat persze bárki kérheti, de ő ügyesen magától ajánlgatta. Persze semmi baj nincs ezzel, otthon a boríték a fontos, itt meg minden nővér a saját nevét próbálja az agyadba vésni, hogy utólag megemlítsd.
De nem csak az embereknek fontos a visszacsatolás, a konyha is küldött nekem egy oldalas kérdőívet, amin egy csomó minden más mellett azt is véleményeznem kellett, hogy hogyan tetszett a tálcám elrendezése... (itt felrémlett a Szent Imre kórház két szelet szikkadt kenyere a finoman rácseszett parizerrel...). Gondolkoztam rajta, hogy megírom hogy a zöldséges lasagne-m tányérja egy kicsit el volt csúszva balra, a csodás áfonyás muffinomat pedig igazán elforgathatták volna 45 fokkal, úgy sokkal szebb lenne a jövőben.
Persze ez mind szép és jó, de a szolgáltatást meg is kell azért fizetni. A szülészem csak a november 8.-ai beavatkozásért (2 óra munka neki) 6500 $-t kért a biztosítótól, majd megalkudtak 3500-ban. A kórház is napi 1500 $-t kér a szobáért, 3500 $-t a szülőszobáért, 1000-et a kapott gyógyszerekért. Szóval ez a 48 óra kb. 10 000 $-ba, azaz 3 millió forintba fog fájni a biztosítónknak.  Szép-szép ez így, de jobb lenne azért ha több embernek jutna egy kicsivel olcsóbb ellátás, és egy pár felesleges dolgot beáldoznának ezért (a la carte étkezést, a 80 tv csatornát ami minden szobából elérhető, vagy Zoli szerint 2 anyát is tehetnének egy szobába). Bár az utóbbi itt már-már szocializmusba hajló ötletnek számítana.

Étlap

Ajándék a kórháztól

Kati mama és Tibi papa

Azért idén nagyon jó dolgunk volt, tavasszal meglátogatott minket az Anna és a Bálint, utána nem sokkal  a nagybátyám Gabi, és a felesége Éva, majd szeptemberben kijöttek Anyuék. Lenke nagyon szereti ha van nálunk valaki, gyorsan feloldódik.  Annyi programunk volt mostanában, hogy sajnos hozzá is szokott nem tudok vele egész nap itthon ülni, mindig menni kell valamerre.