Ez meg az rólunk: január 2016

Maga az ötlet, hogy a Karib tengeren töltsük a Karácsonyt, egy netes ajánlatból jött. A Norwegian Airlines promózza most nagyon olcsón az újonnan indított járatát. Ehhez az olcsó árhoz persze az is hozzátartozott, hogy december 25-én repültünk vissza, ezt a napot nem szívesen szánja az ember repülésre, de nekünk jelen esetben teljesen megfelelt.

Ez a sziget csak 70 km széles és 30 km hosszú, tehát úgy gondoltuk van esélyünk bejárni hat nap alatt (mint utóbb kiderült esélyünk se volt) és terveink között a strandolás is kiemelt helyet kapott.
Szállásunk ismét Airbnb, ezúttal sem bántuk meg, olcsóbb és kényelmesebb mint egy szálloda, illetve reggelit-vacsorát a legtöbbször magunknak főztünk, így rengeteget lehet spórolni, főleg hogy ismét Csabival és Eszterrel utaztunk.

A térségben a különböző szigeteken az autókölcsönzők roppant jól élnek, esélyed sincs meglenni nélküle, béreltünk mi is erre a 6 napra egy kis WV Polót. Martinique Franciaországhoz tartozik, ehhez mérten itt minden európai léptékű, kisebb autók, szűk utcák, nagyon furcsa volt megszokni. Reptérről a szálláshelyünk fele tartva mondom Zolinak hogy olyan furcsa hangja van az autónak mi baja lehet. Hát az volt, hogy szépen haladtunk az úton 70-nel de másodikban, Zoli elfelejtett felváltani...

Martiniqueban az tetszett, hogy kevés turistát láttunk, szerencsére az amerikaiak a hozzájuk tartozó karibi szigeteket részesitik előnyben. Vendégek ide szinte csak Franciaországból járnak, ezért történhetett velünk az, hogy a Szentestét egy palacsintázóban töltöttük... De erről majd később.

Mivel elég kicsi a sziget, ezért tényleg azt terveztük hogy megnézzük töviről hegyire. Elmentünk a Balata Gardenbe (gyönyörű kert), Fort de France-ba (főváros), illetve rengeteg strandra is elnéztünk, persze a kedvencünk a hozzánk legközelebbi lett, ez tulajdonképpen egy hotelnek volt a strandja egy kis zuhanyzóval, amit a sós víz után nagyon tudtunk értékelni. Rengeteg olyan strand van, amit csak a helyiek használnak, azok is nagyon érdekesek voltak, illetve általában vagy fekete, vagy fehér homokosak a partok. A szigeten van egy éppen szunnyadó vulkán, a Mont Pelée, ami utoljára 1902-ben volt aktív, de akkor sajnos ki is nyírta a sziget lakosságát (kb 30.000 ember). Egy föld alatti cellában lévő börtöntöltelék persze túlélte a szerencsétlenséget, őt véletlenül biztonságba helyezték...
Tehát innen a szigetnek a különleges fekete homokos partjai, a több mint száz éves vulkáni hamuból.

A szigeten egyébként rengeteg rumfőzde van, a helyiek szerint (és igy persze szerintünk is) itt állitják elő a világ legfinomabb rumját. A martinique-i vélemény az, hogy azért jobb az ő rumjuk mint pl. egy jamaikai, mert mindenhol melaszból csinálják, ők viszont cukornádból. Fejenként 1 liter szeszt lehet bevinni az Államokba, igy mi vettünk két liter fehér rumot, amiből egész nyáron koktélokat fogunk gyártani. Legalábbis ha rajtam múlik.

Még egy érdekes helye van a szigetnek (majd látjátok a képeken) az a Gyémánt szikla (Diamant), az óceán felöli oldalon. Ez egy 175 méter magas, stratégiailag elég jó helyen lévő szikla, amit az 1800-as években elfoglaltak az angolok, letettek oda kb. 100 katonát és így blokád alatt tartották a martinique-i kereskedelmet. Ezen felül kikiáltották csatahajónak. Egy ideig ment a huzavona, meg a ki az erősebb játék, aztán a helyiek egy elegáns húzással visszafoglalták a sziklájukat: küldtek nekik egy csónaknyi rumot, ennek az angolok persze nem tudtak ellenállni, igy ismét francia kézre került a Diamant Rock. Na hogy ez mendemonda vagy nem, azt nem tudom de egy utikönyvben ezt olvastuk.

Szóval élveztük az ottlétet, meg a strandolást, meg a karibi zenét különösen, csak az volt a baj, hogy a Lenke rájött, hogy már elmúlt két éves, és még elfelejtett úgy rendesen hisztizni és kétpercignemlevegőtvenniúgyordítani. Na ezeket ott sikerült mind behozni pár nap alatt, ezért én inkább otthon maradtam vele és csak a közeli strandra sétáltunk le. Mert két dolgot azért ő is nagyon tudott élvezni: a homokozást illetve a karibi zenét és az arra való táncot. Volt hogy jött velünk szemben egy fiatal kreol banda, srácnak a kezében magnó, abból szólt a zene, erre Lenke rögtön táncra perdült (páros lábbal ugrált) majd mikor elhaladtak mellettünk odakiálltotta a srácnak: "Köszi!"

A lakosok 90%-a fekete vagy kreol, és szinte kivétel nélkül csak franciául beszéltek, amivel alapvetően semmi probléma nincs, csak mi meg meg se tudunk mukkanni. Kinéztünk magunknak egy jó kis "süssdmagad" éttermet, Zoli odament december 24-én reggel hogy akkor ugye nyitva lesznek és kell-e asztalt foglalni, mondták nem kell, nyitva lesznek. Persze nem voltak, így elindultunk bánatunkban körülnézni a többi helyen: mégiscsak Szenteste van... Jellemzően semmi nem volt nyitva, vagy ami nyitva volt, ott csak karácsonyi 8 fogásos menüket lehetett kérni 100 EURO-ért. Így két lehetőségünk volt, vagy még gyorsan bevásárolunk valamit a kisboltban és hazamegyünk eszünk egy jó kis virslit már harmadjára a héten, vagy palacsintázunk egyet. Végülis jólesett a palacsinta de szerintem csak mert a virsli volt a másik variáció és mert valami meleg kajára vágytunk... Mindenesetre megfogadtam a Zolinak hogy jövőre vagy hazamegyünk karácsonyozni vagy otthon rittyentek valamit. Valamit, aminek semmi köze a palacsintához.

Amit egy kicsit sajnálok, hogy nem mentünk be a dzsungelbe körülnézni. Tíz évvel ezelőtt még marha vagány voltam de most egy gyerekkel és papucsban úgy gondoltam merész lenne megkockáztatni egy kisebb túrát is. Szerintem jobban be lettem volna tojva mint élveztem volna, mindenesetre rákerült a bakancslistámra.

Köszönöm a figyelmet, a sok dumát még annál is több képpel fogom ellensúlyozni.