Otthon

Már egy jó ideje nem jelentkeztünk, le vagyok maradva az eseményekkel. Augusztusban otthon voltunk egy hónapot és igyekeztünk mindenkivel találkozni, bár ez sajnos se a családdal, se a barátokkal nem jött össze tökéletesen, innen is bocs akivel például csak az esküvőn váltottunk pár szót...

Az első kérdése mindenkinek az volt, hogy hogyan érezzük magunkat kint. Ez a beszélgetés vagy húszszor lezajlott:

- Na és milyen kint?
- Nagyon jó!
- Kint maradtok?
- Miért maradnánk?

Tényleg nagyon jól érezzük magunkat itt kint, és egy szuper magyar társaságba csöppentünk, ami ha hazamegyünk nagyon fog hiányozni. Kilépsz az ajtón és csak a házak között sétálva bármikor összefutsz barátokkal (mintha a többi nációnak tilos lenne friss levegőt szívni) grillezünk, esténként átugrunk a szomszédba kártyázni, elugrunk ide-oda kirándulni vagy várost nézni és összességében sokkal mozgalmasabb életünk van mint otthon Gyermelyen. Ezeket a lehetőségeket igyekszünk maximálisan kihasználni. Amit viszont ezzel kapcsolatban nehezen szokunk meg az az, ha valaki elmegy. Márpedig ilyen mindig van, a legtöbben az itteni életüket csak átmenetinek tekintik. Még olyan anyukák is, akiknek amerikai a férjük... Van egy család,  aki most költözik New Jersey-be, egy másik decemberben Londonba, augusztusban egy család hazaköltözött, meg még fognak páran januárban is... Nekem is furcsa ezt megszokni, de Lenke se tudja hova tenni, hogy egyik héten még együtt játszik egy kisfiúval, aztán többet nem is látja. Szóval az állandóság, az hiányzik. Vagy ki hogy hívja.
Talán unalmasan hangzik, de a családot tényleg senki nem tudja pótolni. Nagyon sajnálom, hogy a nagyszülők nem látják a Lenkét, hogy nem tud együtt játszani az unokatesókkal. A skype elé egy kétévest sem tudsz leültetni három percnél tovább. És minél nagyobb lesz annál kevésbé.
És írom mindezt úgy, hogy most vannak elbírálás alatt a papírjaink, hogy maradhassunk még januártól plusz két évre. Reméljük minden rendben lesz.

Lenke augusztus 23-án két éves lett. Nagyon vicces hogy úgy gondoltam még fél éve, hogy mennyit beszél, pedig akkor még kis kuka volt a mostani önmagához képest... Tegnap már a "Kis kacsa fürdik"-et ordította torka szakadtából. Nekem mondjuk mindegy, mit csinál, így is - úgy is imádom.

Marcival

Tömjük meg Marcit 1.

Tömjük meg Marcit 2.

Próbáld meg őket utolérni

Bogival

Lórival

Grétával

Bencével és Kati mamával

Cicával

Vilivel

Sétakocsikázás

Panni mamával

Ákos, Emma, Luca