Vettünk autót!

Hát ezt a bejegyzést is nagyon vártam már... Kicsit sokat írtam eddig a babakocsival való közlekedés nehézségeiről, de ennek ezentúl vége! Sajnos az egyik kisgyerekes család hazaköltözött, viszont nekünk sikerült megvennünk az autójukat, így egy Nissan Altimával rójuk az utakat. Szeptember óta ennek köszönhetően már több helyre eljutottunk, ezekről is töltök majd fel lassan képeket.
Nekem egyébként teljesen mindegy volt, hogy milyen autónk lesz, csak legyen négy kereke, és ÖT ajtaja. Mert a kis háromajtós WV Polonk után (nyugodjon békében) már igencsak ki voltam erre éhezve.

Az autó Amerikában nem egy luxuscikk, hanem tényleg nagyon nehezen vagy meg nélküle a hatalmas távolságok miatt. Például amikor megkérdeztük az egyik barátunkat hogy melyik gyerekorvost ajánlja és hol, mondta hogy itt van a közelben, fél óra kocsival. És mivel mindenkinek van autója, legalább egy, de leginkább kettő, ezért elég olcsón hozzá lehet jutni. Egy ilyen 10 éves autót egy havi fizetésből megveszel, hát még ha ketten dolgoznak a családban. Rengetegen nem is veszik a kocsit, csak lízingelik, és így pár évente újra cserélik. Eleinte nem is értettem, hogy egy-egy szakadt arc hogy mászkálhat egy ekkora terepjáróval?
Egy automata váltós kocsit egyébként nagyon jó vezetni, bár néha azért még odakapok a sebváltóhoz... A közlekedésnél észnél kell lenni, mert rengeteg féle ember ül itt a volán mögött, és úgy őszintén, mit vársz egy indiaitól, hogy vezessen? Minden rasszizmus nélkül.

És ami még nagyon fontos egy autóhoz, az egy jó autószerelő. Szerencsére olyat is kaptunk az autóhoz, lelkiismeretes, jó szakember, egy egész autószerelő csapatot vezet. Na és szerintetek milyen nemzetiségű? Persze hogy magyar, Imrének hívják.